CENTENÁRIUM – Sillye Jenő a Föltámadt, alleluja születéséről

A hazai evangéliumi zene megteremtője, Sillye Jenő gitáros énekes, dalszerző az 1970-es években már rendszeresen énekelt templomokban, valamint a kis- és a nagymarosi ifjúsági találkozókon. Zenei pályafutásának talán legkiemelkedőbb szerzeménye a Föltámadt, alleluja című dal, amelyet Karol Wojtyła pápasága ihletett.

– 1978. október 16-án a konklávé pápává választotta Karol Wojtyła krakkói bíboros érseket. Te ekkor már négygyermekes családapa voltál. Miként fogadtad ezt a világraszóló, valóban történelmi eseményt?

– Döbbenetes pillanat volt, ami, azt hiszem, mindenkit váratlanul ért. Már az előzmény is rendkívülinek számított, hiszen I. János Pál mindössze egy hónapig ült a pápai trónon, majd az Úr magához szólította. Így újra összeült a konklávé. A feleségemmel és zenésztársaimmal mi akkor már mélyen benne éltünk az Egyházban, és izgatottan vártuk, hogy mi lesz. Újpesten laktunk akkoriban, egy tizedik emeleti lakásban a négy gyerekünkkel. Esténként a Vatikáni Rádiót hallgattuk meg a Szabad Európát. Barátaink és paptestvéreink is ott voltak velünk, találgattak, hogy ki lesz az új pápa, de nem emlékszem, hogy Karol Wojtyła neve felmerült volna. Elképesztő volt a hangulat, amikor a rádió bemondta a nevét, hiszen utoljára 1522–1523-ban volt nem olasz pápája az Egyháznak, a holland VI. Adorján személyében. Fantasztikus élmény volt, hogy lengyel pápát választottak a bíborosok, először nem is akartuk elhinni.

– Egy évvel korábban Krakkóban jártál. Hogyan történt ez?

 – 1977 őszén a feleségem Benedek fiunkkal volt áldott állapotban, és két paptestvérrel – az egyikük Varjú Imre atya volt –, valamint egy nagyszerű építész barátommal, Perczel Dénessel – aki később a Kristályóriás borítójára odaajándékozta azt az oltárképet, amit a Vörösvári úti kis kápolna átépítésekor festett – elmentünk Krakkóba. Zenésztársaim közül velem jött Gerber Gyuri és Pirositz Gyuri. Egy szerzeteskolostorban szálltunk meg, hatalmas élmény volt, számunkra, hogy szerzetes papokat és apácákat láthatunk. A lengyel atyák gyakran emlegették a krakkói érseket, hogy milyen fantasztikus ember. Nekünk akkor nem sokat mondott még Karol Wojtyła neve. Én Szent Hedvig sírjánál, a Wawelben imádkoztam Benedek fiunkért, aki az év végén született meg, farfekvéssel, de teljesen egészségesen. Amikor Karol Wojtyłát megválasztották, néhány barátom azzal heccelt, hogy Jenő jóban van az új pápával. Pedig nem találkoztam vele, nem is láttam őt. Akik jobban ismerték, azt mondták, mindig szerényen járt-kelt a sok pap között, nem kereste a feltűnést. Nekünk azonban már az is hatalmas élmény volt, hogy az új pápa Krakkóból való, és hogy micsoda legendák keringenek róla papi berkekben. Az pedig valóban a reveláció erejével hatott ránk, hogy abból a világból került a pápai trónra, ahol mi is élünk. Olyan bátor főpásztor, aki tudja, hogy mi, hívő emberek másodosztályú állampolgárok vagyunk a hazánkban és üldözöttek a hitünk miatt. Igaz, hogy mi már járhattuk az országot és énekelhettünk, de ennek nagy volt az ára: VI. Pál pápa beleegyezett a kommunisták követelésébe, hogy Mindszenty bíboros 1971 őszén hagyja el az országot. Ezután jött némi enyhülés az egyházpolitikában. Sok pap hősies áldozata is szükséges volt ehhez.

Mi nem voltunk hősök, de vagány srácok igen, akik kiálltunk a hitünkért, mertünk nyilvánosan énekelni Krisztus szeretetéről.

Az 1977-es krakkói látogatásunk megerősítést jelentett számunkra, láttuk, hogy a lengyelek mennyivel bátrabbak nálunk a hitük megvallásában. Óriási dolognak éreztük, hogy jön egy lengyel pápa, aki jól ismeri ezt a mi kelet-európai világunkat, akit nem lehet átverni. Neki nem mondhatják azt, hogy teljes a vallásszabadság, és milyen nagyszerű, ami itt van.

– Ha jól tudom, a Föltámadt, alleluja című, már klasszikussá vált dalod Karol Wojtyła megválasztása alkalmából született.

– Igen, de az előzmények kicsit messzebbre nyúlnak. Akkoriban már együtt dolgoztam Kovács Gábor atyával a Keresztúton. Ez volt a második nagyobb darabom. Az első pedig az Értem is meghalt a kereszten, ezt 1972-ben írtam, a szöveg is az enyém volt; elmélkedés a passió nyomán. Sok pap szerette, ezért is lettünk ismertek, rengeteg helyre hívtak minket az országban. Később találkoztam Kovács Gábor atyával, nagyon lelkes volt, több dalszövegét elküldte nekem. 1977–1978-ra elkészültem a ma ismert Keresztúttal. Szinte hihetetlen, hogy hányszor és hány helyen énekeltük el a mai napig. Amikor befejeztük a munkát, kérdeztem Gábor atyát, nem lennének-e újabb szövegei, amelyekre zenét írhatnék. Azt mondta, gyerekeknek írt húsvéti misztériumjátékot, ideadja a szövegét. Átnéztem, nem nagyon tetszett, tényleg gyerekeknek szólt, egy-két mókásabb résszel. Viszont ott volt benne a Kristályóriás szövege, ami nagyon szíven ütött, és amikor Karol Wojtyłát megválasztották, az élmény hatására hozzáírtam a dalhoz, hogy Föltámadt, alleluja, így lett igazi húsvéti örömének.

– Ez a dal mára több papi és világi hívőgeneráció nagyon kedvelt, a lelküket magasba emelő éneke lett.

– Akkor még ezt nem tudtam, csak azt, hogy „virágos úton át valaki jön feléd”. Ma is könnybe lábad a szemem, amikor erről beszélek. Julcsikámmal, a feleségemmel a szívünket-lelkünket megragadta, amikor a rádiót hallgattuk, és egyszer csak bemondták a hírt, hogy lengyel pápa került Szent Péter trónjára.

Napokig, hetekig erről beszéltünk, és minél többet megtudtunk róla, annál jobban kirajzolódott előttünk, hogy egy bátor, csodálatos, Krisztust lélekben imádó személyről van szó.

„Valaki jön feléd virágos réten át”, és ez a valaki Jézus, az új pápa, Karol Wojtyła személyében, aki II. János Pál néven vezetni fogja az Egyházat, és imádkozni, küzdeni fog értünk. Elhatároztam, hogy ezt a dalt mindig érte fogom énekelni, hogy az Úristen áldja meg, vezesse és segítse őt. Elképesztő ajándék volt ez számunkra, és ez az ének teljesen egybeforrt bennünk II. János Pállal. A szocializmus utolsó évtizedében egyértelműen éreztük apostoli tevékenységének a hatását. Akkor már rendszeresekké váltak a kismarosi és a nagymarosi találkozók, és az ottani atyák nagyon jól informáltak voltak. Sokszor bátorítottak bennünket, hogy ez a pápa biztosan kiáll majd értünk, mert rögtön megüzente a magyar püspököknek is, hogy mennyire fontos az ifjúsággal való foglalkozás. Az enyhülés ellenére a hatalom azért megpróbálta tovább nyomorítani a papokat, főleg az ifjúsági munkát igyekezett megakadályozni, ám a lélek titkos útjain biztonságérzetet adott nekünk II. János Pál személye és maga a tudat, hogy van valaki, aki mindent megtesz, imádkozik és dolgozik értünk. Mi pedig járhattuk az országot, énekelhettünk Krisztus dicsőségéről, és fantasztikus dolgokat tehettünk, érezve a lengyel pápa biztatását magunk mögött. Még a rendszerváltozás előtt, 1983-ban és 1988-ban, II. János Pál pápa Ausztriába utazott, és a második apostoli látogatására mi is kimehettünk. A Regnumhoz tartozó Keglevich István atya – nagyon érdekes, kemény ember volt, több évet ült börtönben –, két bérelt busszal vitte ki a fiatalokat, és a zenekarunknak is felajánlotta, hogy velük mehetünk. Kemenes Gábor atya még azt is elintézte, hogy szállást kapjunk. A pápai szentmise bemutatására a repülőtéren került sor, a nagy színpadon osztrák ifjúsági zenekarok játszhattak, és mi, a Sillye Jenő és barátai is felléphettünk. Ez nagyon nagy megtiszteltetés volt számunkra. A program csúszott, a szentmise hatalmas tömeg előtt zajlott, mi utána léptünk színpadra, és boldogan énekeltük: Föltámadt, alleluja!, A világnak Krisztus kell… A Szentatya nem tudta, miről szólnak ezek a dalok. Aztán megérkezett a helikopter, II. János Pál felszállt rá, a gép a magasba emelkedett, mi pedig szívünk minden lelkesedésével énekeltünk és integettünk. Óriási élmény volt.

– Amikor a rendszerváltozás után, 1991 augusztusában II. János Pál Magyarországra érkezett, akkor is énekeltetek neki, hatalmas tömeg előtt, a Népstadionban.

– Ez is olyan hihetetlen volt! Haló poraiban is áldja meg az Úr Paskai László bíborost, aki óriási lelkesedéssel szervezte a pápalátogatás előkészületeit. Beton püspök atya (Balás Béla nyugalmazott kaposvári megyéspüspök – a szerk.) engem is beprotezsált az előkészítő csoportba, és kiderült, hogy lesz ifjúsági rendezvény is a Népstadionban. Kérdezték, kik lépjenek fel rajtunk kívül, és Daxot (Ferenczy Rudolf) meg Varga Attilát ajánlottuk, én pedig még a fóti kórust is, amelyet jól ismertem Borka Zsolt barátomon keresztül. Heteken át készültünk együtt. Mi csak azt akartuk, mint addig is: énekelni, Istent dicsérni. És az, hogy a Szentatya előtt léphetünk fel, elmondhatatlan ajándék volt számunkra. Nem sokkal korábban ez még a lehetetlenséggel volt határos, most mégis itt volt, bekövetkezett. Ha felidézem, hogy énekelhettünk a Szentatyának, mindig melegség járja át a szívemet. A program végén felsorakoztunk, és II. János Pál mindenkivel kezet fogott. Én a sor végére szorultam, és a szervezők már unszoltak: Jenő, el kell kezdenetek az éneklést, ne csináljátok! Végül sóhajtottam egy nagyot, felmentem a színpadra, és énekelni kezdtem. A kézfogás így elmaradt, de a Szentatya ott ment el az orrom előtt Pápai Lajos püspök atyával, és én énekelhettem neki. Beteljesült egy nagy álmom.

– Miben látod Szent II. János Pál pápa több mint huszonhat esztendős pontifikátusának jelentőségét?

– A legjobban talán az jellemzi őt, hogy már a beiktatási beszédében azt üzente: Ne féljetek! Ez a bátorítás hatalmas lelki erőt adott, főleg nekünk, akik itt éltünk a kommunista börtönben, a szovjet megszállási zónában. Bármerre járt a világban, komolyan vette, hogy ő mindenhol Krisztus küldötte. Élete utolsó éveiben már nagyon beteg volt, szenvedett, mégis, csak ment és szolgált, erősítette, bátorította az embereket. Új szemléletet teremtett, a II. vatikáni zsinat dokumentumaihoz hűen. Mindenkivel megértő volt, de egyvalamit szigorúan végigvitt:

XXIII. János és VI. Pál szellemében megváltoztathatatlannak tekintette a II. vatikáni zsinat rendelkezéseit, amelyeknek a kidolgozásában bíboros érsekként maga is részt vett. Az Egyházat ebbe az irányba vezette, és az utódai is következetesen kitartanak emellett. Ez csodálatos megújulása az Egyháznak.

Sajnos sokan támadták II. János Pált, és ezután is ezt teszik majd az Egyháznak azok a tagjai, akik furcsán állnak a hittel. Ám ez nem változtat azon, hogy ő a Szentlélek ajándékát hordozta a lelkében, és adta át az egész világnak. Az érzelmi világa is rendkívül gazdag, hiszen ő a Szűzanya követe is volt. Hatalmas ajándékot jelentett nekünk a Mária-tisztelete is; élete nehéz pillanataiban újra és újra a Szűzanyához fordult. Óriási hatással volt a mi papjainkra is, nagy változás ment végbe az Egyházunkban az ő csaknem három évtizedes szolgálata alatt. De ha csak a gitáros zenét nézzük, még mindig vannak az Egyházban olyanok, akik támadnak bennünket. Pedig az Egyház jövője nem azon múlik, milyen zenei stílust képviselünk, hanem a szívünk állapotán, azon, hogy szolgáljuk-e Jézust hűségesen, vagy sem. Ha igen, akkor teljesen mindegy, hogy valaki gregoriánt énekel vagy gitározik. A Szentatyára mindig lehetett hivatkozni, hiszen ő rengeteg gitáros rendezvényen járt, előtérbe helyezte az ifjúságot, hogy csak a virágvasárnapi ifjúsági világnapot említsem. Nem véletlen, hogy a fiatalok rajongtak érte. A pápa boldog volt, ha fiatalokkal találkozott, együtt énekelt velük. Kivételes személyiség volt, és számomra különleges bátorítást adott egy tőle származó gondolat. Amikor az Egyházban egyesek rosszindulatúan viszonyultak hozzám – nem a papjaim és az egyházi vezetőink –, hanem néhány furcsa emberke, aki próbált megszégyeníteni, akkor eljött hozzám Sebő Sanyi barátom. Ő akkoriban Újpesten szolgált, ma Fóton plébános. Elhozta hozzám Wagner Viktória szociális nővért, aki védőnőként dolgozott Szeged környékén. Vigasztalt: hallom, vannak, akik megaláznak, támadnak, de ne keseredj el. Neked is üzen a Szentatya ezzel a lappal. Azzal nekem ajándékozott egy képeslapot, ami II. János Pál pápa tiszteletére készült az egyik ifjúsági találkozóra. A Szentatya üzenete állt rajta:

„A világnak Krisztus kell, de a világnak kellesz te is, mert Krisztushoz tartozol.”

Ez nagyon fontos üzenet volt számomra. Csak lassan értettem meg, hogy nem azért kellek a világnak, mert olyan nagy zeneszerző vagy szövegíró lennék. Egyszerű gitáros énekes vagyok, gyarló ember. A világnak azért kellek, mert Krisztushoz tartozom, és ha ezt komolyan veszem, akkor lehetek bűnös, egyszerű, gyenge ember, de mindez nem számít, mert Krisztushoz akarok tartozni. Amíg erről énekelek, ezt a hitemet adom tovább az embereknek, addig kellek a világnak. II. János Pálnak ez az üzenete, sok máshoz hasonlóan, megerősítő volt számomra. Azóta is sokfelé énekelek, énekelünk a bátorítása szellemében.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/centenarium-krisztus-szeretetet-hirdette-sillye-jeno-i-foltamadt-alleluja-i-szuleteserol