Megjelent az Új Ember 2020. október 11-i száma

Az Új Ember ez évi negyvenegyedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A címoldalon kezdődő vezető cikkünk fotóján az aranylakodalmára készülő Sillye Jenő, a hazai evangelizációs zene megteremtője és felesége, Gerber Julianna látható.

Ötven évvel ezelőtt, 1970. október 10-én fogadtak egymásnak örök hűséget az újpest-kertvárosi Szent István-templomban. Öt gyermekük született, és eddig kilenc unokájuk. A jubiláns házaspárral beszélgetett Bodnár Dániel.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, győri megyéspüspök október 1-jén újraszentelte a Sopron védőszentjéről elnevezett, több mint hétszáz éves Szent Mihály-templomot. A jelentős ünnepről nagyriportot adunk közre a 3. oldalon.

Miről is szólnak a mesék, és miért mesélünk a gyerekeknek, mit jelentenek számukra ezek a történetek? Többek közt erről ír Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató a 8. oldalon olvasható jegyzetében annak kapcsán, hogy megjelent egy mesegyűjtemény, amely olyan „történetekről” szól, mint hogy a herceg szerelmesen alél el a másik herceg karjaiban, amelyben a heteroszexuális mesealakok szinte kivétel nélkül visszataszító szerepekbe szorulnak, a lányok férfivá akarnak válni, az őzsutából pedig őzbak lesz, mert nem érzi jól magát a bőrében.

Szent Jeromos halálának 1600. évfordulója alkalmából Ama scientiam Scripturarum címmel konferenciát rendeztek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (PPKE HTK). A neves egyházatya bibliafordító és bibliaértelmező munkásságáról szól összefoglalónk a 12. oldalon.

A Mértékadó kulturális mellékletben Tamás Menyhért Kossuth-díjas íróval  készült interjúnkat olvashatják.

A Műterem rovatban egy zágrábi horvát–magyar képzőművészeti kiállításról adunk hírt. A Nemzeti Múzeum virtuális tárlatra hívja az érdeklődő közönséget. Horvátország fővárosában, a zágrábi Galerija Klovićevi Dvori múzeumban Ars et virtus (Horvátország–Magyarország; 800 év közös kulturális öröksége) címmel nyílt kiállítás szeptember 24-én. A tervek szerint decemberben Budapesten is látható lesz a tárlat.

Szerzetesélet Magyarországon címmel harmincrészes sorozat készül a hazánkban élő rendi közösségekről. A Szerelmes földrajz sorozat alkotói által készített film betekintést nyújt rejtett életükbe. Trauttwein Éva újságíró kollégánk elkísérte a stábot a forgatásra.

Lőrincz Sándor pedig ezúttal különösen értékes könyvet ajánl olvasóink figyelmébe. A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma és a Sára család közreműködésével, tanulmányokkal gazdagítva jelent meg az a vaskos kötet, amely az egy évvel ezelőtt, szeptember 22-én elhunyt Balázs Béla-díjas, Kossuth-nagydíjas Sára Sándor operatőrnek, rendezőnek, fotóművésznek, a Duna Televízió egykori elnökének életművét mutatja be.

Magyar Kurír

Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/megjelent-az-i-uj-ember-i-2020-oktober-11-i-szama